Hommage à Anima Musicae

Lackfi János : A ZENE LELKE

A hároméves Anima Musicae Kamarazenekarnak, szeretettel (2013)

1. TŰNŐDŐ

Mondd, van-e a zenének lelke?
Vagy kottája, hangneme van?
Az van, ami ott le van írva,
S a többi tudománytalan?
Mondd, van-e a zenésznek lelke?
Vagy csak szabott gázsija van?
Ösztöndíja, portfóliója?
Beteg, iszik, állástalan?
Van-e a hegedűnek lelke?
Van, egy hengeres fadarab,
Amely a rezgést továbbítja,
Nélküle csak a csend marad.
Mondd, van-e a zenének lelke?
Vagy csak bevett rutinja van?
Folt a nyakon, felsebzett ujjak –
Gyakorlás nélkül sansztalan.
Mondd, van-e a zenének lelke?
S ha van, mondd, mire megy vele?
Adnak rá parizert a boltban?
Zenész étele a zene?
Mondd, van-e a zenének lelke?
S ha van, mivel táplálkozik?
Önmagát falja fel s emészti?
Örök nagy körforgás ez itt?
Mondd, van-e a zenének lelke?
S ha zene zenét eszik is,
Miért eszi meg a zenészt?
Desszertet kér a kis hamis?
Mondd, van-e a zenének lelke?
S a hamis zenének van-e?
Hisz ha egész lélekkel húzzák,
Mit számít egy hang negyede?
Mondd, van-e a zenének lelke?
Lelketlenség, amit csinál!
Minden zenészt elhasznál, eldob,
Lényeg neki, hogy áll a bál.
Mondd, van-e a zenének lelke?
Tovább élhetünk általa?
Ha kiégett minden reményünk,
Feltámaszt egy harmónia?
Mondd, van-e a zenének lelke?
Egy lelke van vagy százezer?
Jut-e minden koncertterembe,
Vagy csak az elit kábszere?
Mondd, van-e a zenének lelke?
Ha van, belé csimpaszkodom,
S megtanulok tőle repülni,
Nem középiskolás fokon. 

2. AKKORIBAN

Még nem is éltél, kicsim, akkoriban
fülbemászó zajok helyett muzsikát hallgattunk, 
és nem volt senkinek zsebzenéje meg fülzenéje, 
örült az ember, ha a rádió recsegéséből
dúdolható melódiát is sikerült kihámoznia, 
akkoriban a lócitromok sokkal nagyobbak voltak,
és naponta tonnaszámra gyűjtötték össze őket
Budapest macskakövein, akkoriban a hamburger
még elképzelhetetlen volt csalamádé nélkül,
akkoriban még mindenki maga csinálta a zenét
körben ülve, csontokkal, kövekkel, üreges
termésekkel, és nem dobtak érte a gitártokba
semmit, mert nem létezett gitár, se gitártok,
akkoriban a tetoválás az anyagyilkosok, matrózok,
kőbunkók és kőművesek privilégiuma volt,
akkoriban csillogó fekete lemezeken Littl Ricsárd
énekelt, a szobában levegőt se kaptunk, ültünk 
egymás hegyén-hátán, és megbabonázva
bámultuk a fényesen surrogó, barázdált bakelitet,
akkoriban a mezőn szántogató ember olyan műveletlen
volt, hogy mit sem sejtett a balinéziai pettyes 
koslatópapagáj udvarlási szokásairól, amelyet
most unatkozó nyugdíjasoknak HD minőségben
közvetít a National Georgaphic, akkoriban a Brahms-
koncerten a zenehallgató feszítetten figyelt, mert
jól tudta, hogy életében talán először és utoljára 
dübörög így fülébe ez a hangzás, és nem azon járt 
az esze, hogy az otthon meglévő négy felvétel 
közül melyiken szól legjobban az allegro-tétel, 
akkoriban a Föld még lapos volt, ezért a szélén 
mindig leesett a focilabda, és be kellett kéredzkedni
az undok szomszédhoz, aki ha kedve tartotta, 
kiszúrta egy késsel, apu pedig leszidott, és nem
vett rögtön újat meg nem is kapott ingyenlabdát
a benzinkúton, akkoriban az énekesek még a hangjuk
csengésével és nem párzómozdulatokkal akartak
figyelmet kelteni, mint a balinéziai koslatópapagáj,
mely ma sem érdekel senkit, a tévé mégis filmet
forgat róla, akkoriban Mozart Kis éji zenéjéről még
nem az jutott eszünkbe, hogy Ön a megyei munkaügyi
központot hívta, munkatársunk jelentkezéséig szíves 
türelmét kérjük, akkoriban még nem a pöttyös volt az igazi,
akkoriban még cipőt vettünk a cipőboltból és nem 
aszpirint a benzinkútnál, még mielőtt minden
gyerek megtanult volna szolmizálni, és még mielőtt
minden gyerek elfelejtett volna szolmizálni,
nos, kicsim, az emberek éppolyan lelketlenek
voltak, mint manapság, de a zenének volt még lelke. 

3. HOVÁ?

Hová rekkentették koncertszervezők, 
playbackre hamiskázók, tehetségkutatók, 
celebből lett DJ-k, producerek, 
karaoke-bár tulajdonosok, videómegosztó 
amatőrök, unott profik és napról napra 
felfedezett újabb és újabb csodagyerekek?
Hová tűnt a zene lelke?
Ott van például az őrült hegedűsben, 
aki ha nem hegedül, a hegedűjét
tapogatja, hogy biztonságban érezze
magát, aki úgy zenél, ahogy más lélegzik, 
aki Olaszországban egy mezőn gyakorolt, és 
észrevette, hogy hatalmas csorda nagyszarvú 
tehén közeledik felé, szépen körbeállták, 
eszegettek, bámultak, és a lehető legjobb 
közönségnek bizonyultak, csak végül óvatosan 
kellett lecsendesíteni a zenét, visszavenni belőle,
nehogy megsértődjenek és megvaduljanak,
bámultak a távozó muzsikus után, és szemlátomást
sajnálták, hogy vége a műélvezetnek
Ott van az őrült szájharmonikásban is, aki
tudja, hogyan lehet egyetlen fúvással
eltörni a fémhangszer lamelláját, és aki 
megkérdezte, tudod-e, tesó, hol nyomják
egész Budapesten a legjobb blues-alapot,
és persze honnan tudnám, hát felvilágosított,
éjszaka három és négy óra között kell kimenni
Kőbánya-Kispest metróállomásra, a kihalt
mozgólépcső érzékelőjéhez odaállni, és már
indul is, takada-takada-takada-takada,
órákig muzsikálsz, egészen az önkívületig
Aztán ott van a romabandában is, akik hajnaltájban
érkeztek a Blaha Lujza-téri aluljáróba, vállukon
bőgőtok, hegedűtok, cimbalom, a prímás előkapta
a köteg papírpénzt, gázsiosztás, gyerekek, leszámolta
mindenkinek, ami jár, csak a cimbalmos lázongott,
hogy miért pont neki jut kevesebb, ez nem igazság, 
a főnök letorkolta, azért, mert ennél meg ennél 
a nótánál melléütöttél, mire a cimbalmos dühödten 
előkapta a verőket, még hogy mellé, 
kikéri magának, ide lessetek, pontosan így játszotta, 
és már ütötte is a márványfalon, a többiek pedig körbeállva
bámulták, és elhűlve néztek össze a végén:
azannya, most tényleg jól üti... 

4. TÖMEGKÖZLEKEDÉS

A zene lelke kavics a betonban,
felszínre került, és most 
kíváncsian vizslat a világban
mindent, ami szín és alakzat,
fény és mozgás
A zene lelke kavics a betonban,
legbelülre került, és a
dolgok mélyére lát, 
mint hüllők befordult szemgolyója,
fürkészi a vulkáni lét 
morgó bélrendszerét,
lüktető alagútjait, 
varacskos izomcsomóit,
vartyogó tömlőit,
patakzó emésztési nedveit
A zene lelke a hópelyhek
több száz kombinatorikai 
alakzatának összessége,
a mértan kölykösen
szertelen játékainak
változatossága,
a hó százötven neve eszkimóul
A zene lelke a hópelyhek
kristályos halála,
átlátszó vértől csatakos tömegsírja,
tavaszi latyak, nap tüzében reszkető,
harapni valóan friss, párás levegő, 
hólécsepp iramodása a zsibbadt
gyökerek felé
A zene lelke semmibe révedő utas a buszon,
most halt meg a férje,
most ment férjhez a lánya,
most hagyta el a kedvese,
most rabolták ki az aluljáróban,
most rabolt ki valakit egy aluljáróban,
és majdnem elkapták,
meddig megy ez így, kisnyugdíjasok
kézitáskáját szedi el,
hogy nyomorúságos,
ó, de milyen nyomorúságos 
életét tovább tengesse,
s valami fülébe mászott,
hüle kis nótát dudorásszon,
meddig még, 
ugyan meddig
A zene lelke semmibe révedő zenész a buszon,
látszatra semmiben sem különbözik
a többi utastól,
az imént játszotta élete koncertjét,
és teljesen üregesnek és kiégettnek
érzi magát, ostoba volt, 
amiért mindent odaadott másoknak,
amiért semmit nem tartott meg magának,
elégette vésztartalékait,
felégetett minden hidat,
most a busz vonszolja keresztül testét
a gondokba süppedt városon,
a lelke meg elveszett,
felesleges hirdetést feladni,
nem lesz becsületes megtaláló,
hangokból kell összeraknia újra
napról napra, türelmesen,
ahogy sejtekből építkezik a test,
jelenleg csak ül, 
sötétszürke gondolatok röpdösnek körötte,
mint dög körül a vetési varjak,
jelenleg csak araszol, 
mint egy nagy, tömegközlekedési hüllő
sötétszürke kipufogógáz lobog a nyomában,
test és lélek megfoghatatlan,
káros égési mellékterméke

5. CSŰRDÖNGÖLŐ

A zenének lelke van,
A zenésznek ára,
Csicseregni felmászatják
Kerti szilvafára.
Leeresztik a kútba,
Öblösebben szóljon,
A zenének lelke is van,
Felcsap, mint a sólyom.
A zenének lelke van,
A zenész meg húzza,
Esküvőn vagy temetésen
Zene nő, mint búza.
A zenének lelke van,
A zenész a teste,
Akármennyi hájat növeszt,
Égre libben este.
A zenének lelke van
A hangszer a teste,
Kívül fényes, belül üres,
Nem érteni ezt se.
A zenének lelke van,
Nem kell hozzá szótár,
Hogyha húzod indonézül,
Albánnak is jó már.
A zenének lelke van,
A többi meg tévhit,
Puszta rezgő levegőből
Egy világot épít.
A zenének lelke van,
Ördögnek eladta,
Sok Kőműves Kelemenné
Bele van falazva.
A zenének lelke van,
Istennek od’adta,
Rongy-lelkünket felhőbojtos
Égbolthoz ragasztja.

LACKFI JÁNOS: HÁROM VERS

A 9 éves Anima Musicae Kamarazenekar köszöntésére (2019)

1. ZENÉBŐL ARANYLÁNC

Zenéből nem lehet aranyláncot fűzni,
sem jelvényt veretni, hogy hajtókádra tűzd ki,
zenével nem lehet csatákat nyerni,
jéghideg pohárból forrásvizet nyelni,
zenével nem lehet jól kiszellőztetni,
nem üzen a zene, mint hűtőn a fecni.

Zenéből nem lehet építeni házat,
zenétől nem múlik rólunk a gyalázat,
zenével nem lehet beteget purgálni,
a hangjegy nem bankjegy, hitelt kiperkálni,
zenével nem lehet szépen fogat mosni,
sem pofozkodni, hogy kérdjék: hé, ez most mi?

Zenével nem lehet művelni a földet,
nem is lottóötös, hogy majd a pénz fölvet,
zenétől nem repül a mennybe a kedves,
zene nem segít, ha puskaporod nedves,
zene nem előz meg földrengést, karambolt,
a zene nem autó, hogy a világot bebarangold.

De a zene mégis elszédít egy táncra,
kedvesednek nyakán hangok aranylánca,
de a zene mégis szétárad az agyban,
ha nem is vigasztal, elborít, ha baj van,
gyógyír is a zene, felírják receptre,
utazhatsz dallamán távol földrészekre.

Habár körülöttem összeomlik minden,
megszólal a zene, eliszom az ingem,
hűsíthet melegben, fűthet, mikor fagy van,
elég egy-két taktus, már izzadunk nagyban,
habár csak hangokból áll a birodalma,
némelyik muzsikust fürdetik aranyba'!

Segíthet a zene szorongást elűzni,
zene reggelire jobb falat, mint müzli, 
a zene megszépít, hisz Don Juan nem vagy,
muzsikálj, szerencséd, szerelmed el nem hagy,
muzsikál a koldus, kirügyez falába,
zenére masíroz baka a halálba.

Mondják, semmi haszna nincsen a zenének,
elélhetsz nélküle... Csakhogy az nem élet!

2. ZENEI BOLDOGSÁGOK

Boldogok a zenekari zenészek, 
mert sokasodnak és betöltik a földet,
lassan egy-egy koncertteremben több a zenész, 
mint a közönség,
s ha állást hirdetnek valahol, 
többen jelentkeznek, mint a zenekar teljes létszáma.

Boldogok a szólisták,
mert ők aratnak le minden dicsőséget,
miközben a hátuk mögött ülő muzsikusok nagy része 
majdnem olyan jól és lényegesen olcsóbban
eljátszaná pont ugyanazt, csak talán gyengébb
a menedzsmentje, kevésbé kellemes a dekoltázsa
vagy nem olyan nagy az arca vagy 
kevésbé gazdag a papája, mint az övéké.

Boldogok az operaénekesek,
mert hangjuk kopása fordítottan arányos
hírnevük növekedésével,
így egyre gálább és gálább koncerteken riszálhatnak,
jó hangú, ismeretlen, fiatal titánokkal duettezhetnek,
később pedig elmehetnek vezényelni,
amíg még képesek egy helyben állva felemelni a karjukat.

Boldogok a hangszerkészítők,
mert egyre több és több valódi Stradivarit
kell előállítaniuk ősöreg fából, 
bekenegetni korabeli lakkal,
és megkenegetni a szakértőket is,
hogy egy árverésen jól lehessen kaszálni érte.

Boldogok a zeneszeretők,
mert a világ összes koncertterme ott van a nappalijukban,
Netrebko és Jaroussky és Savall bűvészkedik az orruk előtt,
akkor unják meg őket, 
akkor kapcsolják ki és be őket, 
amikor csak akarják, hiszen a műélvező a király.

Boldogok a jegyárus nénik,
mert bár visszereik bánják,
minden este zeneközelben lehetnek,
a beavatottak bűbájos mosolyával tépdeshetik 
a jegyeket, melyekért mások vagyonokat fizetnek,
és egymás közt nyugodtan tehetnek félhangos
becsmérlő megjegyzéseket a koncertlátogatók 
ruhájára, sminkjére, hajára, és a zenészekről is
bőven meglehet a becses véleményük.

3. BEETHOVEN, A FŐNÖK

Beethoven a főnök,
még hogyha süket is.
Ki lesz az a merész
producer vagy zenész,
ki mondja meg neki:
maestro, ez hamis?

Tetvek, ég veletek, 
viszlát, paróka, por,
Beethoven szabadon
engedte a haját,
hadd borzolja a szél,
hadd lobogjon, vivát!

Beethoven a főnök,
még hogyha morcos is,
itt a jubileum, 
kiadták az ukázt:
mosolyogj, kis hamis!
Gyártják a mosolygós
Beethoven-szobrokat,
hisz hogyha ma élne,
ő is csak szelfizne,
szafarin, usziban,
víz felett, vár alatt!

Hétszáz kis vigyori
Beethoven-figura
ténfereg a téren,
ezt így találta ki
a cseles alkotó,
így aztán látható,
hogy árad az öröm,
öröm van a köbön,
öröm ide-oda,
tiszta Örömóda.

Ráadásul a nép
rákapott némiképp,
s és hipp-hopp ellopott 
két kicsi Ludwigot,
az egy-egy méteres
aranyos, vigyori
Beethovenkék helyes
kertitörpék talán
egy zeneszerető 
németnek udvarán?