A magyar zenészek vendégszereplései a ljubljanai nyári fesztiválokon nagy múltra tekintenek vissza. Megismerhettünk számos zenekart, szólistát, karmestert, kamaraegyüttest és hallhattunk operettet is. Magyarország számos más európai nemzethez hasonlóan jelentős zenei hagyománnyal rendelkezik; elismertek zeneszerzői és szólistái, akik meghatározzák a magyar kulturális identitást és egyúttal bizonyítják, mennyire fontos a műveltség egy nemzet számára.
Az Anima Musicae Kamarazenekar vendégszereplése a 68. Ljubljanai Fesztiválon röviden szólva nagy sikert aratott. Sajnos az egészségügyi korlátozások idejét éljük, amikor a zárt helyiségekben jelentősen csökkent a látogatók megengedett száma (legfeljebb 50), egyúttal pedig a koncert egész ideje alatt kötelező a maszkok viselése. A büntetések magasak és soha nem tudhatjuk, ki ellenőriz minket. A látogatók számának korlátozása egyébként az amúgy nyitott Kongresszusi téren is megmutatkozik, ahol egyszerre legfeljebb 500 néző tartózkodhat.
A magyar zenészek kiváló formában koncerteztek, amelyhez döntően hozzájárult G. Horváth László mint művészeti vezető, koncertmester és szólista hegedűművész.
A vonós kamarazenekarok, mint amilyen nálunk a Szlovén Filharmónia Vonós Kamarazenekara, nagyban függnek minden egyes zenész teljesítményétől, különösképpen azonban a koncertmesterétől, akinek rendszerint nemzetközi rangú, elismert szólistaként kell bizonyítania és képesnek lennie a legnehezebb műveket is előadni. Mindenki persze nem lehet szerencsés; személycserékre, változásokra, konfliktusokra kerülhet sor… Tekintélyre van szükség, amivel Horváth nyilvánvalóan rendelkezik.
Az Anima Musicae Kamarazenekart a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem legjelesebb növendékei alakították meg 2010-ben. Tíz év közös zenélésük során nemcsak a nemzetközi koncertéletben szereztek hírnevet, hanem a javukra is vált a közös munka. Zenélésük összhangot mutatott, majdnem a tökéletességig egybeforrt, lágy volt, az összes vonós hangszer melegen szólt, minden szekció előadásmódja át volt szőve az apró részletek és a hangzás szépsége iránti érzékkel. Nem hallhattunk semmi durvaságot, felületességet vagy sértő hangot; az egész estét áthatotta a piano és mezzoforte közötti lágy dinamika, a mérték és az egyensúly iránti érzék, a szólista játékát pedig a pontos kíséret támogatta.
Véleményem szerint a magyar zenekar szerethető műsorral készült, amely azonban a hivatalos részben nem tartalmazta egy magyar zeneszerző művét sem, amíg a ráadásban el nem játszották Bartók Béla Román népi táncait.
Bevezetésként elhangzott Edward Grieg régi stílusú, „Holbergidejéből” című szvitje (op. 40) öt tételben: I. Praeludium, II. Sarabande, III. Gavotte, IV. Air és V. Rigaudon. A stílus- és kifejezésbeli tagolás, valamint a „nordikus anyagba” történő átfogó zenei betekintés sikere a kimagaslóan lágy, mégis intenzív vonós játék révén rögtön teljes mértékben megmutatkozott, mint ahogy az is, hogy kiváló vonószenekart hallhatunk a színpadról (5, 4, 3, 3, 1).
A koncert első felében következő két kompozíció kiválasztása nagy valószínűséggel magához a szólistához, G. Horváth Lászlóhoz volt köthető. Először Camille Saint-Saëns„Bevezetés és Rondo capriccioso” című szerzeményében (op. 28) hallhattuk játékát, majd Fritz Kreisler „Szerelmi bánat” és „Szép Rozmaring” című műveiben bizonyított. A művész megmutatta, hogyan lehet a színpadon együtt lélegezni a zenekarral, hogyan kell szólistaként fellépni és egyúttal impulzusokat közvetíteni a kísérők felé. Játékának technikája nagyon pontos volt és igyekezett erősen alkalmazkodni a két komponista műveinek karakteréhez, mégis észrevehető volt, hogy az ismert dallamok szépségének hangsúlyozására törekszik, nem pedig a külsőségek kiemelésére; tehát inkább az egykori, mintsem a mostani fényüket helyezi előtérbe. Az idők változásával a régi melódiák bizonyos értelemben nosztalgikussá lesznek, de szépségüket soha nem veszítik el. Különleges lágyságukkal és optimizmusukkal szólítanak meg minket, de tegnap este egy kicsit úgy tűnt, hogy szomorúságukkal is.
A koncert második felét Pjotr Iljics Csajkovszkij C-dúr Vonósszerenádja (op. 48) töltötte meg, négy tételben: I. Pezzoin forma di sonatina: Andante non troppo – Allegro moderato, II. Valse: Moderato, Tempo de Valse, III. Elegie: Larghettoelegiaco, IV. Finale (Tema russo): Andante – Allegro con spirito. A szerzeményt több változatban vázolta fel a szerző (szimfóniaként vagy vonósnégyesként), míg 1880-ban végül „Vonósszerenád” néven vonósszvitként véglegesítette. Már nagyon régóta játsszák világsikerként, állítólag Csajkovszkij is elragadtatott volt, amikor művét kimagaslóként jellemezték. Habár úgy vélte, hogy szebben szól több vonós szerepeltetése, az ilyen (nagyzenekari) előadások ritkábbak.
Az Anima Musicae Kamarazenekar előadása egységes és kerek volt, ésszerű tagolással. Inkább nyugodt volt mintdinamikusan kontrasztos, a hangsúlyozás révén drámai hatást ért el. Talán egy kis oroszos színezettel lehetett volna az előadást gazdagítani.
G. Horváth László hegedűművész és művészeti vezető – mint említettük – egy ráadás mellett döntött. Bartók Bélára és az ő Román népi táncaira esett a választása. Ha ezt nem tette volna meg, akkor azon tanakodhattunk volna, mi a gond most magyar szomszédainkkal, hogy megfeledkeztek saját zeneszerzőikről.
Ljubljana 2020. augusztus 6.
Marijan Zlobec
fordította: Mukics Dusán